Emléktáblát avattunk

  • Veszprém
2018. március 6.

Emléktáblát avattunk a Magyar Királyi Honvéd Légierő és az 1944-45-ben működő 101. Puma Vadászrepülő Ezred tiszteletére a veszprémi levéltárnál.

Az épület falai között működött a Jutasi Altisztképző Intézet, ahol a légierő pilótáit is képezték 1938 és 1944 között. Ovádi Péter önkormányzati képviselő köszöntőjében kiemelte, a honvédségben elvárt erények, a becsület, a tisztesség és a fegyelem igazodási pontot jelent mindenkinek. Hozzátette, az emléktábla ezekre az erényekre hívja fel a figyelmet a Puma Vadászrepülő Ezred példáján keresztül, és egyúttal ahhoz is hozzájárul, hogy honvédeink hőstettei ne vesszenek a feledés homályába.

Földváry Gábor István, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a Puma Vadászrepülő Ezred gépei 1944-45-ben korszerűtlenebbek voltak, mint a Magyarországgal szemben álló feleké. A pilóták ennek ellenére felszálltak, és szembenéztek előbb a nyugatról, majd a keletről érkező ellenséggel. Hozzátette, az alakulat – amely három osztályból és kilenc századból állt – egykori pilótái tettükkel a repülés tiszteletét és a hazaszeretetet hagyták az utókorra, akiknek feladata ennek az örökségnek az ápolása. Az emléktáblát Porga Gyula polgármester, Ovádi Péter és Földváry Gábor István leplezte le, majd Takáts István érseki kancellár és Oláh Emil alezredes, református vezető tábori lelkész megáldotta. Az emléktáblát a Bakony-Balaton Régió Ifjúságáért Alapítvány és az önkormányzat közösen állíttatta.

Az avatóünnepséget koszorúzás zárta, a rendezvény után a levéltárban a magyar légierő és a 101. Puma Vadászrepülő Ezred történetét is bemutató kiállítás nyílt.

Forrás: NAPLÓ
Fotó: Balogh Ákos